1967
Dr. Roger Payne hanyatt-homlok rohant az autójához, miután meghallotta a helyi rádióban, hogy Revere Beachen partra vetett egy bálnát az áramlat. Az út mindössze huszonöt percet vett igénybe a Tufts Egyetemtől. Korábban még nem látott élőben, közelről bálnát. A rádióból szólt a California Dreamin’, majd a Paint it Black és így tovább a kor slágereivel, de ahogy közeledett, a zenék egyre kevésbé jutottak el a tudatáig. Csak a bálnára tudott gondolni.
Már a parkolóból látszódott a cet és az őt körülvevő kisebb csoportnyi ember. Ő volt a strand napi látványossága. Ahogy közeledett a cethez, a torkában érezte a szívdobogását. A cipője telement homokkal, mire odaért a bálnához. A körülöttük álló emberek zaja, mint egy távoli idegen világ beszüremlő zsivaja. Az ő gondolataiban ekkor csak ő és a bálna voltak.
Amit látott, arra később az élete egyik meghatározó élményeként emlékezett vissza. A bálna körül enyhén vöröses homok már csak közelről tűnt fel neki. Vér volt. A farokuszonya hiányzott, az oldala mély, durva vágásokkal fel lett hasítva és a jelek szerint valaki elvitte a belsőségeit. Körbejárta a megcsonkított állatot, majd megállt és egy bátortalan mozdulattal kinyúlt felé, de visszahúzta a kezét – úgy érezte, nincs joga hozzáérni. A tudata az időn kívül rekedt, így maga sem tudja, hogy meddig állt előtte mire észrevette, hogy valaki elnyomott egy szivarcsikket a orrnyílásába. Az élet iránti tiszteletből erőt vett magán és kivette a szivart, majd az egyik zsebébe csúsztatta. A bálna körül álló emberek eközben vígan cseverésztek és nevetgéltek.