Geri hányattatásai a szüleivel, a barátaival, a testvéreivel és azzal, hogy túlságosan is el akar jutni a vidámparkba.
Geri vagyok és anyu meg apu régóta megígérte nekem a vidámparkot. Először két éve hosszú hiszti után felkerekedtünk és elmentünk a Városligethez. Amikor odaértünk a Vidámpark bejáratához akkor nagyon izgatott lettem és azt mondtam anyunak:
– Anyu, venned kell nekem egy olyan óriási lézerpuskát, meg legalább egy olyan hatalmas nagy lufit is. Meg vattacukrot, meg fagyit, meg mindent, ami tetszik. Venned kell!
Végül talán egy kicsit túlfeszíthettem a húrt, mert kiálltunk a sorból és bementünk a cirkuszba. Nemtetszésemet az előadás során a lehető legegyértelműbben fejeztem ki, amikor a bohóc megállt előttünk és csinált egy mutatványt, akkor látványosan nem nevettem, karjaimat keresztbe fontam és elnéztem más irányba.
Ezután az óvodában a legjobb barátom, Bandi megkérdezte, hogy milyen volt, mire én csak ennyit válaszoltam:
– Nem ezt ígérték. Utálatos cirkusz! Legközelebb inkább menjünk el az Ördög-árokhoz!
Aztán tavaly, első osztályban egy régi barátom, Robi kitalálta, hogy szeretne elmenni az állatkertbe. Én is megkértem anyut, hogy menjünk el.
– Ezúttal jól fogok viselkedni, nem fogok követelőzni és már letettem a vidámparkról. – Mondtam egy alig-alig látható csalafinta mosollyal a szám szélén.
Sajnos anyu megbeszélte Robi anyukájával, hogy együtt menjünk, de én ennek egyáltalán nem örültem. Robinak egyébként nem nagyon vannak barátai, az udvaron mindig egyedül kóvályog, ami látszólag őt egyáltalán nem zavarja. Végül azt találtam ki, hogyha az egyik szünetben fellököm Robit és elesek, akkor azt mondhatom, hogy ő lökött fel és nem kell vele mennem. Így is lett. Még jobban is sikerült, mint terveztem, mert a műesésem során sikerült megütnöm magam, ami miatt Robi kapott egy intőt. Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor egyedül mehettem az állatkertbe. Bár sem az állatokat, sem a játékokat nem találtam különösebben érdekesnek, anyu a végén megígérte, hogyha ilyen jól viselkedek, akkor jövőre elmegyünk a vidámparkba is!
Idén nagyon vigyáztam, hogy lehetőleg ne csináljak semmit; se jót, se rosszat. Néha azért emlékeztettem anyut, hogy mit ígért, de mindig gyorsan hozzátettem:
– Á, én nem is szeretnék annyira vidámparkba menni, csak ha te is akarod.
Sajnos közben a húgom, Klári és az öcsém Peti is elég nagyok lettek ahhoz, hogy a vidámparkba mehessünk, ezért anyu kitalálta, hogy együtt menjünk.
– Én egyedül akarok menni! – Mondtam dühösen a szobámban. – Nekem volt megígérve! – Folytattam.
Ezután elmérgesedett otthon a viszony, mindig kénytelen voltam jól viselkedni velük.
– Talán, ha azt csinálnám, mint tavaly Robival, akkor anyu nem hozná őket. – Jutott eszembe.
Ki is találtam, hogyha úgy tűnne, mintha Peti fellökné Klárit, ő meg esetleg megkarmolná Petit, akkor egyedül mehetek. Akkor pedig megkapom azt a hatalmas nagy lufit és a lézerpuskát.
Így aztán egy szombat délelőtt amikor Peti és Klári veszekedett – mert hogy sokat szoktak, még nem nagyon szeretik egymást – hátulról fellöktem a Klárit és utána gyorsan megpróbáltam megkarmolni a Petit. Sajnos Klári elfutott, Petivel pedig verekedni kezdtünk. Nagyon mérges voltam, mert tudtam, hogyha anyu erre rájön, akkor nem visz el a vidámparkba. Ennél is rosszabb dolog történt! Anyu annyira begurult, hogy végül Petivel át kellett mennünk a mamához és anyu Klárival kettesben ment el a vidámparkba.