Nálunk, a Föld Étteremben a vendég hozzájuthat a földi élet sava-borsához. Van mindenféle egyedi életformánk. Egysejtűt szeretne a vendég? Na de eukariótát vagy prokariótát? Olyan organizmust, amelynél vitatott, hogy egyáltalán él-e? Ott vannak a vírusok. Többsejtű élőlények esetében még több közül lehet válogatni. Ha állatot szeretne az egyszeri betévedő, akkor találkozhat itt emlősökkel, hüllőkkel, halakkal, satöbbi. Szinte végtelenek a lehetőségek
A legegyszerűbb egy új vendég számára, ha először kiválasztja a megismerni kívánt éghajlatot, hiszen nem mindegy, hogy trópusit, kontinentálist, mediterránt vagy valami mást szeretne. Mindenhol ott lesz a rengeteg, teljesen egyedi élőlény. Az evolúció parányi, megismételhetetlen csodái. Nem hiába a miénk a legjobb és legváltozatosabb étterem talán az egész univerzumban.
Egy nap egy új vendég tévedt be hozzánk. Az öltözködése szerény volt, nélkülözött mindenféle divatérzéket, a haja bénán állt és úgy általában sütött róla az egyszerűség. Egyébiránt ápoltnak tűnt és nagyon tisztelettudóan beszélt, de nem voltunk biztosak benne, hogy megengedheti magának az éttermünket.
– Hitelkártyával fizetek – oszlatott el minden kétséget afelől, hogy ki tudja-e fizetni.
– Erre tessék uram – válaszoltam az úrnak és elmentünk egy egyszemélyes asztalhoz. – Mit szeretne enni?
– Megnézném először az édesvízi halkínálatot, valamint az emlősökre is kíváncsi lennék.
– Melyik éghajlatról vagy kontinensről?
– Nos, tudja, az nekem nem igazán számít.
Elhoztam neki az étlapokat és kis idő múltán intett.
– Szeretném mindet megkóstolni.
– Uram, biztosan megengedheti ezt magának? – kérdeztem kissé félve, mert azért mégsem illik ilyen kérdést feltenni.
– Persze, nem lesz probléma.
Abban állapodtunk meg, hogy minden rendelést előre fizet ki. Ahogy ígérte, nem is volt probléma a fizetéssel. Elkezdte végigkóstolni a rendelést és valahogy egyre jobban nézett ki, mintha még a haja is máshogy állt volna. Kis idő múltán egy szabó érkezett hozzá. Míg kimérte a méreteit, ő szüntelenül evett és végül kifogástalan, a helyhez tökéletesen illő ruhában ült le az asztalhoz.
– Szeretném, ha még hozna a korábbi rendelésből is, és megkóstolnám a sós vízi élővilágot, valamint az összes növényt, ami csak létezik.
– Hiszen az egy kisebb vagyon lesz! – szaladt ki a számon elhűlve.
– Nem probléma – válaszolta, de a korábbi szerény és tisztelettudó stílusába már keveredett valamiféle úri fennhéjazás.
A vendég csak evett és evett és valamiért minden falattal nőtt a hitelkerete. Rendelést rendelés után adott le míg végül meg nem kóstolta minden étlap minden fogását. Már reménykedtünk, hogy így végre elmegy, de aztán megint hívott.
– Tudja, remek ételeik vannak. Kérnék most már egy itallapot is.
Miután hosszasan válogatott az italok közül, megkérdezett:
– Tudna ajánlani valami különlegeset?
– Mit szólna ehhez a kétszázötvenmillió éves mezozoikumi kőolajhoz?
– Remek lesz, köszönöm.
Az itallapról is mindent megkóstolt, de a kőolaj ízlett neki igazán. Végül már semmi nem számított, az összes ugyanúgy ízlett neki. Tovább evett és ivott és csak nőttön-nőtt az éhsége.
– Hozzatok még valamit enni! – követelte.
Végül már kénytelenek voltunk a hegyeket és a különböző természeti képződményeket felszolgálni neki. Az úri fennhéjázás már rég lefitymálásba váltott át és kifejezetten agresszív volt.
– Nem elég! – üvöltötte.
Kielégíthetetlen éhséggel próbálta felfalni a teljes éttermet. Először elkezdte elfogyasztani a tányérokat, az evőeszközöket, majd a bútorokat, a konyhát, végül nekilátott a padlónak és a falaknak míg aztán az egészből nem maradt semmi.
Felsorakoztatta maga előtt a személyzetet és őket is felfalta. Engem hagyott utoljára.
– Remélem jól érezte magát nálunk, uram – próbáltam kedves lenni.
– Hát, tudja, ahhoz képest, hogy nem is voltam igazán éhes, jó volt. Azt hiszem meglátogatom a többi éttermet is.
Majd engem is felfalt.