Időpont

Mikor orvosi rendelőbe lépek, mindig elfog valami megfogalmazhatatlan szorongás. A rendelők nagy részében még tapintható a huszadik század második felének a szelleme, legalábbis bizonyos mértékig és már amennyibe azt a poshadt, rothadó állapotot, ami ránk maradt, szellemnek lehet nevezni. Ha nem lenne ennyi színes szórólap a falakon és egy – egyébként nem működő – lapos tévé a váróban, nem feltétlenül tudnám megmondani, hogy melyik korszakban járok. Ötven éve a festés kicsit kevésbé lehetett lepusztult.

Harmadik napja fáj a torkom és már lázas is vagyok, szóval kiírtam magam betegszabadságra és eljöttem az orvoshoz. Megírja a táppénzes papírt, felír talán tök feleslegesen egy antibiotikumot, amit aztán tök feleslegesen megveszek és bedobom a többi bontatlan közé a fiókba, hátha jó lesz majd valamire. Errefelé az emberekben gyakran alakulnak ki a hörcsögökéhez hasonló felhalmozóösztönök – bennem is.

Senki sincs a rendelőben. Bekopogok. Semmi. Várok néhány percet, aztán újra bekopogok. Hallom, ahogy egy irodaszék hátragördül, majd kisvártatva kinyílik az ajtó.
– Maga az? – kérdezi az asszisztens.
Tök értetlenül állok előtte, erre a kérdésre bárki igennel tudna felelni.
– Azért jöttem… – kezdem, de belevág a mondatom közepébe.
– Magának van fél tizenegyre időpontja? Mert akkor korán jött!
– Nem, nekem nincs időpontom.
– Niiiiiincs? – gúnyosan elnyújtja a meglepődöttnek tettetett “nincs” szót. – Időpont nélkül jött?
– Igen, tudja… – megint közbevág.
– Időpont nélkül nem tudjuk fogadni! – pirít rám.
– Miért?
– Mert a beteg fogadásához időpontra van szükség – közli felszegett állal, mint a világ legalapvetőbb igazságát.
Nem tudom, hogy pontosan mit válaszoljak, tehát inkább csak állok előtte és próbálok nem túl buta fejet vágni. Észreveszem, hogy a fejem kicsit balra billent, szóval próbálom egyenesbe hozni. Remélem, most nem billent túl jobbra. Hülye gondolatok.
– Ha a doktornőhöz jött, akkor foglaljon időpontot – folytatja.
– Rendben, akkor szeretnék időpontot kérni? – igazából nem kérdésnek szántam, mégis akképp jött ki belőlem. Sosem voltam különösebben jó ebben az alárendelt pozícióban.
– Rendben, hívja fel az időpontfoglalás telefonszámát – majd becsukta az ajtót.
Az önkormányzat oldalán kikerestem a telefonszámot, majd felhívtam. Telefoncsörgés hallatszódott bentről.
– Halló? – kérdezte az asszisztens.
– Halló – válaszoltam fáradtan. – Szeretnék időpontot kérni Kiss doktornőhöz.
Leegyeztettük az adataim. Biztos be vagyok oda jelentkezve? Igen, biztosan. Biztos nem vagyok covidos? Mert akkor maradjak otthon. Végtelenül fárasztó volt.
– Rendben, tizenegyre tudok időpontot adni.
– De hisz az egy óra múlva lesz!
– Sajnos korábbra nincs időpont.

Fél órán át vártam, mire megjött a páciens, akinek fél tizenegyre volt időpontja.
– Jó napot! – mondta.
– Jó napot! – mondtam.

Tíz perc alatt végzett és utána nem jött senki. Közben a nem működő tévét néztem és arra jutottam, hogy igazából illik ide. Ha működne, akkor valahogy idegen lenne, mint valami betolakodó.
Végül tizenegy óra hat perckor behívtak.

Utálok orvoshoz járni.