Óvatosan próbálok beslisszolni az ajtón, hátha már alszik és nem veszi észre, hogy milyen későn értem haza. Lerakom a kulcsom az előszobában a komódra, a cipőm a helyére teszem majd megszagolgatom a ruháim és arra jutok, még érződik rajtuk a másik illata. Lábujjhegyen elmegyek a mosókonyhához a ház másik végébe – elég nagy ház, hála Autónak, jól élünk. A ruháim sorra dobálom a mosógépbe és épp a nadrágnál járok, mikor rám nyit. Mondhatni, letolt gatyával állok előtte.
– Hol voltál? – kérdezi ingerülten.
– Én? Hát én… ő, izé. Szóval, na, hogyhogy hol?
– Kérdezzem úgy, hogy kivel?
– Kivel? Hát hogy érted, hogy kivel? – próbálok kicsit támadólag fellépni, de ezen próbálkozásom legalább annyira szánalmas, mint a helyzetem.
Félmeztelenül állok előtte, a fenekem félig kivan, a lámpa a szemembe világít, ezért alig látom őt, hallom a hangján, hogy milyen mérges. Mikor mérges, mindig hangosan morog, kattog, zakatol. Rémisztő.
– Hát nem adtam neked eleget? – kérdezi tőlem szemrehányón.
– De hisz tudod, hogy szeretlek mióta köcsögöket gyártottam veled!
– Hogy merészeled! – majd megpróbál megdobni egy nehéz tárggyal, de kikerülöm. – Hogy merészeled! – ismétli. – Hogy engem azokhoz az egyszerű kézműves korongokhoz mersz hasonlítani! – zakatolja hangosan.
Teljes pompájában begurul a mosókonyhába, a négy kereke krómfelnijei gyönyörűen verik vissza a fényt. De a hangja olyan haragos, mint még korábban talán soha.
– Én birodalmakat adtam neked! Mind a négy kerekem neked adtam! – morogja bele a mosókonyhába, miközben mindenféle eszközöket hajít felém.
Végül sikerül kicsusszannom az ajtón. Ő a falon keresztül jut utánam.
– Hát hol lett volna Róma nélkülem, Ember?
– Nagyon sajnálom! Esküszöm! – hasztalan védekezés ez.
– Azt hiszed, hogy csak azért, mert ilyen jól tartalak, bármit megtehetsz? Kivel voltál, mondd el! Követelem!
– Senkivel! – hazudom.
– Ne hazudj! Lefogadom, hogy már megint Vonattal voltál, igaz?
Síri csend, nem tudom mit válaszoljak, biztos érezte az illatát.
– Hát mit kaptál te a vonattól? Elmehetsz-e síneken bárhova? Nélkülem semmi lennél, még a réteken futkorásznál állatok után! Sőt! Annyi se, még mindig a fákon ugrálnál, mint a többi majom! Te mihaszna!
Ezen azonban már felhúzom magam.
– Ő nem akarja, hogy az egész világot átalakítsam a kedvére! Nem akar síneket minden rohadt négyzetméterre a Földön!
Elugrom a kanapé elől. Úgy bömböl, hogy a hangja alapján legalább harmincezres a fordulatszáma.
– Hát gyalog akarsz menni? Ki tette a világot olyanná, amilyenné te akartad? Mindent érted tettem!
Hátsókerekekre áll és nekem ront. Bántalmazó kapcsolat volt ez az elejétől fogva, de még sosem támadt rám.
– Évezredeken át viseltem a lovakat meg a töménytelen lócitromot! – felém suhint az egyik kerekével.
– Kiszipolyoztad a földet! – válaszolom miközben kitérek.
– Még hogy én? – hozzám vágja a tartalékgumit és én elterülök a padlón. – Mikor arra kértél, hogy tegyem le a benzint, letettem! Te hányszor változtál meg értem? Én mindahányszor érted! És most Vonat! Hát mit tud ő, amit én nem?
– Ő legalább tényleg szeret!
Autó hangos zokogásban tör ki.
– Akkor elmegyek, légy boldog vele! – majd elhajt.
Azt hittem, jól bírom majd nélküle, de anyagilag teljesen tönkrementem és végül éhen haltam.
Autó azóta is a Föld uralkodó létformája és gondtalan járja a minden négyzetméterre kiterjedő aszfalttengert.