Mire kellenek a tanárok?

Miért kellene nekik fizetésemelést adni? Talán több vagy jobb munkát végeznek el, mint idáig? Hogy van az, hogy másoknak kevesebb is elég és mégsem zúgolódnak? Nem lehet, hogy inkább az a gond, hogy túl sokan vannak? Máshol viszont munkaerőhiány van!

A tanárok alapvetően három képesség átadásáért felelősek: írás, olvasás és számolás! Ha a gyerek megtanult olvasni, akkor tulajdonképpen már nincs is szüksége tanárra, hisz a könyvekben ott van minden. Egyébként az írás, olvasás és számolás is mind-mind fondorlatos tudomány, s felesleges is ezekkel terhelni e csöppnyi elméket. A világban való tájékozódáshoz tulajdonképpen az is elég, ha a betűket és számokat felismerik, az okostelefon és a mesterséges intelligencia majd helyettük szavakat formál, a szavak sokaságai pedig gondolatokat mímelnek. Jóllehet, nem a sajátjaikat, de legalább ártalmatlanokat. Fontosabb a biztonság, ne zavarjuk össze egymást még jobban holmi gondolatokkal!

És amúgy is; kinek kell tanulnia? A butáknak! És buták-e a magyarok? Nem! Sokkal okosabbak mindenki másnál! Szóval ha nem vagyunk buták, ugyan minek tanulnánk? És ha nem kell tanulnunk, akkor miért kellene akár egyetlen tanár is?

Fedél

A folyosón félhomály honolt és diáktársaim rendkívüli fegyelemmel csöndben, kettes sorba rendeződve várták a vezénycsengő szavát, hogy bemehessenek technika órára. A technika óra olyannyira fontos volt az iskolának és így számunkra is – no nem mintha sok egyéb tantárgyunk lett volna -, hogy az igazgató, Zoltán Úr tartotta. Az óráin nem lehetett ám csak amolyan hebrencs módjára viselkedni, megkövetelte a rendet és a fegyelmet, valamint az Úr megszólítást. Így, nagy Ú-val. Nem lehetett se nem Zoltán bácsi, se nem Zoltán úr, de nem illett rá a Tanár úr kifejezés sem, legkevésbé a Zolibá. A vezénycsengő – ahogy ő hívta – után nem nyitott azonnal ajtót és az órák sem mindig értek véget. Zoltán Úrban olyan hatalmas bölcsesség lakozott, amit mi, egyszerű nebulók ésszel fel sem érhettünk. Ezért nem érthettük, hogy pontosan mikor is kezdődik az óra, vagy mikor ér véget, ahogy azt sem, hogy amit éppen az órán csinálunk az jó vagy sem. Minden, amit tettünk az egyszerre volt jó és rossz, Zoltán Úr kellett hozzá, hogy kiderüljön az igazság.

Continue reading “Fedél”

Inflációtlanság

Vajon kinek nem elég 10 darab tojás? Reggelire egyébként is fejenként kettő, maximum három darab tojás elfogyasztása javallott. Így 10 darab tojás legalább három, de akár öt napig is elégséges lehet. Ha napi hárommal számolunk, akkor igazából kilenc darab tojás is elég, a tizedik felesleges. Tehát ki akarna tíz darabot venni? És legfőképp: minek? No meg ott a tej. Ki iszik meg két doboz tejnél többet naponta? Ha 2dl tejet öntene mindenki a reggeli kávéhoz, akkor egy liter tej öt napig is elég lenne. Hát minek több? Meg kéne tanulni beosztani. Így aztán adódik is a kérdés: minek egyáltalán két tej? Hiszen, ha egy tej is elég öt napig, akkor miért vinne haza valaki kettőt? És ha már itt járunk, akkor minek 9 darab tojás? Szerintem elég lenne két, maximum darabot hazavinni. Hát az kit zavar, hogy a csirkemellfiléből valahol csak 1kg-ot, valahol pedig csak 3kg-ot lehet venni? Ki eszik ennél többet egyszerre? Elég irreális, hogy valaki leüljön és egymagában 1kg csirkét megegyen, pláne hármat. A cukor a legfeleslegesebb, mert ha 5g cukrot tesz valaki a kávéba vagy a teába, akkor az kétszáz adag! Meg egyébként is meg lehet inni azt a kávét tej nélkül, szóval minek a tej? És ki mondta, hogy csak tojás lehet a reggeli? Vagy hogy csak csirkemellfilé lehet az ebéd? Abból is elég lenne fél kiló vagy kevesebb. Egyébként is, minek a tojás? Persze akkor már cukorra sincs szükség, de azt legalább úgysem kapni.

Köztársasági Horgász

Hajnali négy óra volt, amikor felkelt és a levegőt frissen főtt kávé illata töltötte meg. Mire kiért a konyhába, minden szépen elő volt készítve a számára. Nem szerette az új keletű flancos kávékat, a régi kotyogósban készült a kedvence. A ruhái frissen mosva, kikészítve várták őt az előszobában. Egy kis fonott kosárban oda voltak készítve a reggeli újságok. Fontos ember volt, így a nyomtatott sajtót mindig előre kézhez kapta. Erről is, csak úgy, mint a kávéról és a ruhákról is gondoskodtak számára a láthatatlan kis kezecskék.

Continue reading “Köztársasági Horgász”

Medence

Amióta csak az eszemet tudom, valahol a Medence alja környékén élhettem. Bár nem tudom, pontosan, hogy hol van a legalja, lehet, hogy nincs is. Egyesek szerint, ahol én vagyok, az már inkább a teteje, mert legalább van egy kis fény. Ha az ember a vízben él, akkor előbb-utóbb alkalmazkodik hozzá. Levegőt nem kap sohasem úgy igazán, de legalább nem is fullad meg.
Emberek sokasága van alattam is és felettem is. Sosem egyszerű felfelé menni, mert nagyon sokan próbálják és szabályosan át kell verekednie magát az embernek a többieken, ami fárasztó. A medencében nem szabad elfáradni, mert fáradtan nem lehet úszni. A múltkorában egészen sokan indultak el felfelé és a lábamba kapaszkodva próbálták felhúzni magukat. Kénytelen voltam elkezdeni felfelé úszni, amivel letoltam őket. Így talán most egy kicsivel fentebb vagyok, nehéz megmondani, mert továbbra sincs túl sok fény. Nem lehet csak úgy lebegni a Medencében, mert akkor biztosan elsüllyed az ember egy idő után. Azt mondják, lent nem csak sötét van, de levegőt sem kapni annyira, mint itt.
Nem ismerek senkit, aki, ha kimászott, visszatért volna. Néhányan megfulladnak felfelé menet és a testük elmerül az örök homályba. Ők az Elfelejtettek, mert onnantól már senki sem emlékszik rájuk.

Continue reading “Medence”

Sodródás

Az elmúlt nyolc hónapot az Európa elnevezésű bányász-űrállomáson töltöttem. Az állomás feladata a kisbolygóövbéli aszteroidák nemesfémkészletének a bányászata. A munkát magát természetesen nem emberek végzik. Mi amolyan karbantartók, technikusok vagyunk. Bizonyos dolgokat a robotok még mindig alacsonyabb hatékonysággal képesek ellátni. Bár az ember alapvetően drága, életben tartásunk az űrben körülményes, erre az egy feladatra jellemzően jobbak vagyunk a karbantartó robotoknál. Ráadásul a Föld messze, a kapcsolat sem mindig a legjobb.

Continue reading “Sodródás”